Paulus?

Ez volt a harmincadik év. A harmincadik, amit különböző önismereti, spirituális, ezoterikus, pszichológiai, és egyéb szellemi tanfolyamokon töltött. Októberben ünnepelte volna az ötvenedik születésnapját, és ahogyan közeledett a nagy nap, ahogyan kezdtek sárgállni a falevelek, egyre inkább úgy érezte: hiába. A kérdései megmaradtak, és a kételyei is, sőt a benne fiatalon zsiborgó üresség, a tettvágy, és a férfias teremtésvágy hiánya mind jobban elhatalmasodtak rajta. Közel állt a búskomorsághoz.

Már úgy osztotta az észt a tudatosságról, önismeretről, angyalokról, és valóságról, mint egy mester, még szakállt is növesztett, és igyekezett sokat fehérben járni, óvatosan, megértően mosolyogni, mint a Mikulás, s közben sosem hagyta el szája szögletét az a minden tudást sejtető mosoly, aminek egyébkén csekély alapja volt.

Egy partiszerűségen találkoztunk. Az a fajta fickó, aki úgy búvik meg a sarokban, hogy mindenki észrevegye, ám a buli vége fele már senki sem foglalkozik vele, és nem is találgatja, hogy ki lehet ő. Épp kifelé indultam, amikor hozzám lépett, és megkérdezte:

• Te ki vagy?
• Tessék?
• Azt kérdeztem, hogy ki vagy?- simogatta meg a szakállát.
• Már bemutatkoztunk ma este, de mire vagy kíváncsi valójában?
• Nem is tudom… lehet, hogy arra, hogy én magam ki vagyok…
• Erre könnyű a válasz: nem tudom.
• Elkísérhetlek egy darabon? – kérdezte már kisfiús hangon.

Beszélgettünk egy kicsit, és nagyon hamar kiderült, hogy Pál, mert ez a neve, valójában Mester szeretne lenni. Valaki, akire figyelnek, akit tisztelnek, megbecsülnek és sikeres, imádják a nők, és sok pénze is van.

• Valakinek bizonyára mester vagy, de én azt hiszem, hogy Mesternek születni kell, azért nem lehet tenni, az csak úgy kialakul, de tévedhetek is.

Kaptam meghívót Pál ötvenedik születésnapi ünnepségére. Egy másik Pállal találkoztam. Felszabadult volt, és önfeledt. Egy sarokban beszélgettünk, és boldogan mondta, hogy a napokban ébredt rá, hogy az elmúlt harminc évben csak a vélt képének akart megfelelni, és lassan semmi köze sem volt önmagához.

Nem mondtam rá semmit, mert boldognak látszott. De Neked elmondom, hogy semmi baj Pállal. Ezt tapasztalta meg, és bizonyára ez így van rendben, máshogyan nem is lehet. És persze, bőven lehet, hogy néhány hét múlva újra csak Mesterré kíván válni, mert a vélt megvilágosodottság bűvöletében az ember sok mindenre képes.