Önmagyarázat

• Hogy mennyire torkig vagyok! Az összes önsegítő könyv, módszer, technika, pozitív gondolkodás és társaik! Hát én mindent elolvastam, kipróbáltam, teremtettem, átéreztem, univerzumba küldtem, vizualizáltam, még az őrangyalomat is megkértem, hogy segítsen, és ne mondd el senkinek, de imádkoztam is a templomban. Évek óta semmi. Munka nélkül vagyok, már nem tudjuk fizetni a számlákat, az összes önbecsülésem oda!
• Mire vágysz?
• Munkát szeretnék, és fizetést. És becsületes munkát. Szeretek tükörbe nézni, meg jól aludni. Esélytelen. Nézd meg, akinek van Valakije, aki ismer Valakit, akinek van protektora, annak minden sikerül… én meg! Á, hagyjuk, és hagyjuk a maszlagot is, hogy bárki lehet gazdag. Duma, üres locsogás. Én csak tudom, mert van tapasztalatom.
• Marad a sors? 
• Mi más lehetne?! Állítólag karmikus. Na persze, ezt a legegyszerűbb mondani, de próbáld meg ezt a boltban, vagy az adóhatóságnak mondani: jaj, bocsánat, előző életemben elszúrtam valamit, most szeretnék dolgozni, de valamikor a létköz állapotában úgy döntöttem, szenvedni fogok, tessék nekem ingyen enni adni, és tessék kifizetni a villanyszámlámat, vagy legalább a gyertyákat.
• Föladtad?
• Mit?
• A reményt. Hogy lehetsz boldog, elégedett.
• Igen.
• És akkor most?
• Nem tudom. Nincs erőm, bizalmam, semmi… csak a nihil.
• Mindenkire haragszol, ugye? Mindenkire, aki dolgozik, és pénzt keres.
• Naná.

A beszélgetés után néhány héttel Tónit váratlanul kinevezték egy kamiontelep szolgálatvezetőjének. Jó fizetést kapott, és megbecsülést, sok embert irányított.

• Gratulálok! Hogy vagy?
• Hát, jól, csak ez a sok mihaszna, szerencsétlen, alkalmatlan ember ne lenne. Lényegében az egész csapatot ki kellene rúgni.  Lusták, és szakmailag nullák. Képtelenség velük együttműködni.
• Akkor mégsem vagy jól.
• Nem hát! Minek örüljek?
• Hiszen erre vágytál! Becsületes munka, normális fizetés, elismerés.
• Jó, de…
• Jó, de mi?
• Ezt te nem érted!
• Azért kérdezem.
• ……….
• ……….
• Gondolod, hogy…
• Igen?
• …hogy nekem semmi se jó…
• Én nem gondolok semmit, Te mondtad.
• Meg az asszony is! Állandóan azt hallgatom, hogy én egy pukkancs vagyok, örök elégedetlen, és hogy nincs egy önfeledt pillanatom. Hát így nem is lesz!
• Így nem.
• Még te is! Figyelj, nem kell nekem semmi, csak nyugalom.
• Nyugalom, meg munka, meg fizetés, meg aranyos asszony.
• Miért, ez talán sok? Nézd meg, a szomszéd is, akkora tévéje van, mint a Munkácsy körkép.
• Feszty.
• Akkor az. Mindegy, a lényeg az, hogy… azt is csalással kereste. Hogy máshogy? Nem lehet becsületes munkából megélni.
• Mi a becsület?
• Hát… hogy nem lopsz.
• Aztán?
• Nincs aztán! Te is csak idegesítesz! Mire akarsz kilyukadni tulajdonképpen?
• Én semmire. Csak beszélgetünk, nem?

Tónit egy hónap múlva elküldték, összeférhetetlenség miatt. A felesége összebútorozott a nagytévéjű szomszéddal. Vitte az ikreket is. Azóta egy év telt el, tegnap meglátogattam Tónit a kórházban. Infarktus. Hátsó fali. Túl van az életveszélyen, állítólag ezt mondta a főorvos.

• Nem értenek ezek semmihez! A nővérnek fogalma sincs arról, hogy milyen gyógyszert adjon, és ehetetlen a koszt. Csak kerüljek ki innen, az egész társaságot följelentem!
• Tóni, boldogabb leszel, ha ezt megteszed?
• Naná! Ne csak én szenvedjek. Tanulják meg, hogy a munkát meg kell becsülni. Tudod, mennyi ezrest dugdosnak ezeknek a zsebébe? Figyelem ám!
• Látom, nagyon figyelsz mindenkit. Mindenki mást.
• Hogy érted ezt?
• Remélem úgy, ahogy Te.

Mikorra a cikk megjelenik, Tóni már túl lesz a szanatóriumi rehabilitáción.

A személyiség a legravaszabb valami a világon, mert minduntalan visszaint önmagának. Az önismeret álcája, az önmagyarázat. S itt újabb, és újabb felismerésként tűnik fel ugyanaz. Jelesül, hogy mindenki hibás. Mindenki más! A gyerekkor, a szülők, a megaláztatás, a veszteség, a szegénység, a társadalom, a betegség. Az önmagyarázat senkinek sem hozott még megoldást, csak vélt ok, a változás esélye nélkül.

Őrült bátorság kell az önismerethez, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mindenki képes rá. Egyszerűen azért, mert a személyisége, szocializációja még azt sem engedi, hogy észrevegye, ami van.

Tóni! Szerintem nincs késő. Bízom benned, és nem hiszem, hogy ama létköz állapotban, ha ugyan így van ez a karma ügy, Te jó előre megátkoztad magad. Talán nem hoztál könnyen boldoguló formát, de a lehetőség az ébredésre ott van, különben nem lennél! És vagy! Még vagy.

Drukkolok Neked, és hidd el, már sokan drukkolunk. Szeretnénk Téged boldognak látni.