A szem a lélek trükkje

Van a szépségnek egy csomó huncutsága. A közmondások, szólások, idézetek végtelen bölcsessége figyelmeztet erre.

Bizony a szépség is relatív. Ugyanazt az embert néha szépnek, néha csúnyának látod. És ugyanazt az embert ugyanakkor valaki más másmilyennek látja. A szépség egyáltalán nem sorolható táblázatba, mert a tetszés egyéni.

A tekintet internacionális: a szomorúság, az öröm, a lelkesedés, a fájdalom a világ minden táján egy szempárból is kiolvasható, még akkor is, ha vannak fegyelmezett, és önfeledt népek is. Épp így a tetszés! Tetszeni jó. Az emberek többsége nem bír csodálat nélkül élni. Akadnak, akik azt mondják, túl vannak ezen… de hát biztosan eszükbe sem jutna mondani, ha valóban túl lennének.

Észrevetted már, hogy mennyivel jobban érzed magad, ha dicsérnek? És észrevetted, hogy néha tettél érte, néha pedig csak úgy váratlanul érkezik az elismerés. Olyan összetett, hogy kinek, mikor mi, és miért tetszik, hogy szinte lehetetlen biztos magyarázatot adni.

Az itt és most némiképp leszűkíti a kört.

Van azonban valami, ami segít eligazodni. A magabiztosság. Ha legbelül úgy érzed: szép vagy, ha nem aggódsz, hogy valaki meglátja a lepattogzott körömlakkot a lábujjadon, vagy a lyukas alsógatyádat, ha tudsz őszintén mosolyogni, ha bízol a pillanatban, s nem félsz a következőtől, akkor szép vagy! Tudod, érzed, s látod mások szemében is.

És igen, ha utálod a tested, ha nincs pénzed ruhára, egészségre, ha nincs energiád törődni magaddal, akkor többnyire a panaszt, és a vádaskodást választod… mert addig sem kell szembenézned azzal, hogy lényegében egyetlen ember tehet érdemben érted, s az épp Te vagy.

A másik véleménye, ízlése a másik szocializációja. Ne hagyd magad! Ilyenkor a szem a lélek trükkje, mert az, aki vagy, nem azonos azzal, amilyen vagy! Az amilyenségből fakad a kritika, s az akiságból az odaadottság.

Hallom, hogy most azt mondod. – Mi van?

De nincs több magyarázat, bízom Benned. Bennünk.