A gyengéd lány, és a durva hajléktalan

Az egyesület fiatal volt, de nagyon erős. A szabályok olyan precízek voltak, hogy senki sem remélhette, hogy maradhat, ha vét. A Fiú huszonöt éves volt, rátaláltak, vagy ő rájuk talált, ma már mindegy és beszippantották, vagy hagyta magát beszippantani. Ma már ez is mindegy. Már nem tartotta a kapcsolatot a szüleivel, sőt kezdte gyűlölni őket, elhagyta a barátnőjét, s lassan a barátok is elmaradtak. A közösség azonban ott volt, és a Fiú oly erősnek érezte magát, mintha egy láthatatlan védőháló vette volna körül. Harcoltak minden ellen, ami nem volt jó, ami szerintük a rosszhoz tartozott. Úgy érezte megóvják, jóra tanítják, s nap, mint nap közelebb kerülhet önmagához. Boldog volt, legalább is ezt mondogatta mindenkinek. Egyre teljesebbnek érezte magát, tele tervekkel, célokkal. Már mindenét az egyesületnek adta: idejét, munkáját, pénzét, és érzelmeit is.

 A tavasz napsugara már kezdte fitogtatni az erejét, a Duna Part furcsa zsongással telt meg, és a Fiú egyedül sétált. Egyedül. Egy Lány kutyát sétáltatott. Gyengéden lehajolt hozzá, hogy kibogozza a tappancsára tekeredett pórázból, megsimogatta a pelyhes szőrét, és olyan búgó hangon becézte, amilyet a Fiú már nagyon régen nem hallott.

Hirtelen sarkon fordult, szinte menekült az érzéstől: mégsem tökéletes minden, mert valami éktelenül hiányzik.

• Mi van öcskös, akarsz valamit? – kérdezte a Hajléktalan, aki mellé tervtelenül leült egy padra
• Semmit. - mondta a Fiú. Én csak…
• Te csak takarodj innen, és ne rontsd a levegőt.

Kullogás.

Másnap visszatért a csoporthoz, egész álló nap dolgozott, végigülte a közös beszédeket, tanításokat, győzködte magát, hogy minden jól van, hogy hazatalált. Csak egy apró rés keletkezett a mindenségén: hazudott, nem mondta el senkinek, hogy eltöltött néhány órát kétkedéssel. Napról napra bűnösebbnek érezte magát, végül egy ajándék tüdőgyulladás ledöntötte a lábáról. Fellapozta a betegségek könyvét, és ezt a mondatot találta:” A tüdőgyulladás a meg nem lépett változás kényszerkínja.” A magas láz furcsa álmokat hozott… végül két hét múlva, amikor először ébredt láztalanul kristálytisztán tudta: a GYENGÉDSÉG volt az égető hiány.

„Nem mindegy, hogy valami ellen, vagy valamiért küzdök, mára egész lelkemet átitatta a bizonyosság: egyetlen közösség sem érvényes valódi szeretet nélkül, s a valódi szeretet gyengéd, akár a pórázbogozás.” Azt kérte írjam le, hogy ez már egy szabad Fiú gondolata.